Bemutatkozás

Mártonfi Benke Márta

Kunszentmártonban születtem, jelenleg Kecskeméten és Kunszentmártonban élek. Az egri tanárképző főiskolán, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szereztem diplomát. Voltam középiskolai tanár, újságíró, valamint könyvkiadással is foglalkoztam. A kilencvenes évek elején Bozsó János kecskeméti festőművész hatására kezdtem festeni. Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Több könyvem jelent meg: 1996-ban A mi titkaink novellás kötet, majd 2004-ben Egy festő barangolásai címmel, melyben a festői pályán szerzett élményeimet örökítem meg. A 2019-ben napvilágot látott, Rózsák a hóban című albumom lírai napló, valamint több mint hetven festményem reprodukcióját tartalmazza. A Magyar Újságírók Közössége kulturális folyóiratának, a Magyar Múzsának képzőművészeti szerkesztője és írója vagyok.

Minél tágasabb világot épít belül az ember, annál kisebb térre vágyik odakinn. Ha önmagunk felfedezése, tökéletesítése a cél, megfelelőek a legegyszerűbb létformák. Például egy szoba, benne ágy és festőállvány. Kell ennél több egy festőnek? Persze, jó, ha vannak a kezünk ügyében könyvek, szellemi táplálékként, és szükségesek a magányos órák, amikor elmerülhetünk gondolatainkban. Gondolkodás nélkül nincs alkotás. Az alkotás pedig talán elvezet minket önmagunk és a világ megismeréséhez. Vajon, cserébe elnyerjük a boldogságot? Kérdés, hogy mi a boldogság? Vagyis, ki hogyan értelmezi? Bizonyára a „nagy mű” készítése során mintegy ösztönösen saját boldogságunkat is keressük, netán a halhatatlanságra vágyunk? És ez meg is valósulhat, ha közeledünk önmagunkhoz, és megleljük azt az egyensúlyt, amikor a személyiségünk eggyé válik a természettel, a világgal teljes harmóniába kerülünk. De addig úton vagyunk, és a megismerés csúcsára törekszünk. Reménykedem, hogy a festészet által én is a nagy titkok közelébe kerülök, és sorsommal, saját magammal megbékélve az emberi lét és a környező természet életem minden pillanatát boldoggá teszi.